2021. november 11. - Mesterséges intelligencia és szerzői jog - Dr. Mezei Péter előadása

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium projektjének keretében „A mesterséges intelligencia és a jog” címmel több hónapos, különböző jogágakat és tudományterületeket megmozgató programsorozatot tart. A sorozat célja, hogy elősegítse a mesterséges intelligencia (MI) és a jog kapcsolatát érintő szakmai és tudományos diskurzust, valamint az ismeretterjesztést mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren.

A sorozat következő állomása Dr. Mezei Péter „Mesterséges intelligencia és szerzői jog” című online előadása.

 

Az MI része mindennapi életünknek, napi rendszerességgel olvashatunk, láthatunk és hallhatunk a MI által, illetve segítségével fejlesztett tartalmakat, gyakran anélkül, hogy tisztában lennénk azzal, hogy az adott tartalom „algoritmikus kreativitás” eredménye lenne. Az ily módon létrehozott tartalmak szerzői jogi úton történő védelme kiemelt elméleti és gyakorlati figyelmet kapott az elmúlt években. A jelen előadás célja, hogy összefoglalja a legfontosabb érveket arra nézve, hogy az MI területén észlelhető fejlemények miért nem teszik szükségessé a fennálló szerzői jogi keretrendszer módosítását. Ezen érvek elválaszthatatlanul összefüggenek a szerzői jog antropocentrikus (emberközpontú) nézőpontjával. Az előadás célja a vita serkentése, így MI-optimista nézőket is örömmel várunk!

Dr. Mezei Péter az SZTE ÁJTK Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézetének habilitált egyetemi docense, a finnországi University of Turku címzetes egyetemi docense (dosentti). A Szerzői Jogi Szakértő Testület tagja, valamint az European Copyright Society választott tagja.

 

Időpont: 2021. november 11. 11:00

Helyszín: Online

Felkért hozzászóló: Grad-Gyenge Anikó (dékánhelyettes, tanszékvezető, habilitált egyetemi docens – BME GTK Üzleti Jog Tanszék)

Moderátor: Mezei Kitti (tudományos munkatárs – TK JTI)

 

Az előadást a Zoom alkalmazáson keresztül közvetítjük.

Az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük jelezze az alábbi űrlap kitöltésével:

https://forms.gle/5UKWiW8TPwff9sdT8

 

Az esemény linkjét a regisztrált résztvevőknek egy külön e-mailben küldjük.

 

A rendezvény a 138965. számú NKFIH pályázat, valamint a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium keretében az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósul meg.