Álláspályázat kutatási asszisztens munkakör betöltésére
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
a Társadalomtudományi Kutatóközpont Főigazgatója pályázatot hirdet kutatási asszisztens munkakör betöltésére a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium projektbe.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
a Társadalomtudományi Kutatóközpont Főigazgatója pályázatot hirdet kutatási asszisztens munkakör betöltésére a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium projektbe.
Az MTA Lendület Programjának idei pályázati felhívására benyújtott pályázatokról 2023. május 1-én döntött a szakértői értékeleések, a Lendület Zsűri és a Lendület Bizottság javaslata alapján az Akadémia elnöke. Ennek eredményeképpen új Lendület-kutatócsoport jön létre a Társadalomtudományi Kutatóközpontban Sebők Miklós vezetésével. A több mint 209 millió forintos támogatású, öt éves projekt címe: "A visegrádi országok változó globális viszonyrendszere háborús időkben – Egy mesterséges intelligencia által támogatott összehasonlító elemzés".
A Biztonság alprojekt szeminárium sorozatának következő előadását Mezei Kitti (TK) tartja június 7-én, szerdán 14:00-kor. Az előadás magyar nyelven, online formában kerül megszervezésre (Teams-en keresztül).
A "Politika, kormányzás és szabályozás a mesterséges intelligencia korában" című könyv az emberi társadalom legújabb forradalmi változását vizsgálja, amelyet az Mesterséges Intelligencia (artificial intelligence – AI) fejlődése hozott magával.
A jelentkezés minden a témával foglalkozó kutató számára nyitott és örömmel bátorítunk minden PhD-hallgatót és korai karrierű kutatót, hogy küldjék be kutatási eredményeiket és gondolataikat.
A cím és legfeljebb 200 szavas összefoglaló beküldésének határideje: 2023. június 30.
„Willingness of Participation in an Application-Based Digital Data Collection among Different Social Groups and Smartphone User Clusters” címmel jelent meg Máté Ákos, Rakovics Zsófia, Rudas Szilvia, Wallis Levente, Ságvári Bence, Huszár Ákos és Koltai Júlia cikke a Sensors című folyóiratban.
Bírósági munka a virtuális térben: a mesterséges intelligencia alapú technológiák szerepe és jelentősége - workshop
Időpont: 2023. május 25. 10.00-12.00
Helyszín: Társadalomtudományi Kutatóközpont, Jogtudományi Intézet, 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4., T. épület, fszt., valamint Zoomon keresztül, amelynek elérhetősége a regisztrált részvevőknek kiküldésre kerül.
2023. május 23-án Ring Orsolya, Máté Ákos és Gelányi Péter "Szövegbányászat és Mesterséges Intelligencia képzési program" keretein belül kurzust tartott intézményünkben 11 kezdő és 5 haladó résztvevő számára.
Folytatódik a Társadalomtudományi Kutatóközpont Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium TK MILAB AI and Law Series sorozata, melynek következő állomása 2023. május 9-én 10:00 órától „AI and Algorithms in criminal justice: possibilities and ethical limits considering the case of Spain” címmel kerül megrendezésre.
Előadó: Fernando Miró-Llinares (Professor of Criminal Law and Criminology, Director of Criminal Research Center for Crime Prevention (Elche, Spain)
Megjelent és online elérhető Sebők Miklós, Kiss Rebeka, Járay István: Introducing HUNCOURT: A New Open Legal Database Covering the Decisions of the Hungarian Constitutional Court for Between 1990 and 2021 című tanulmánya.